A repülőúton Leon jutott eszembe. Nem repültem még nélküle. Emlékek sora fúrta magát az elmémbe. Egy iskolás napra emlékeztem vissza, mosolyogva.

„A szünetben Sophieval beszélgettünk. Mint mindig, a fiúk kerültek szóba. Sophie áradozott egy srácról, a nevét egyelőre nem akarta elárulni. De mi tagadás, hogy kedves barátnőmnek felkelthette az érdeklődését. Csodálattal beszélt róla, és én el sem tudtam képzelni, hogy ki csavarhatta el ennyire a fejét. Kíváncsiságomnak hangot is adtam, de nem árulta el, hogy ki az. Annyit nyögött ki, hogy majd megtudom. Ezen elmosolyodtam.

• Vajon Leon mit szólna hozzá, ha kiderülne, hogy van egy titkos hódolód? - kérdeztem hirtelen.

• Nem tudom, Natali, lehet nem tetszene neki. De nem az udvarlóm, ez olyan plátói dolog.

• Teljesen olyan reménytelen, mint az az elképzelés, miszerint Leon és én. - vágtam a szavába, amit meg is bántam, hisz féltem attól, hogy valaki meghallja és ezzel fognak ugratni.

• Dehogy is. A tiétek nem reménytelen, de az enyém szerintem azt sem tudja, hogy létezem.

• Ne légy elkeseredve. Ha bármiben tudok, segítek. - feleltem halkan. Közben észre sem vettük, hogy Leon besétált a terembe, és mögénk lépett.

• Sziasztok. - köszönt határozottan. Mi annyira meglepődtünk, vagy megijedtünk. Legalábbis én.

• Szia. - köszöntünk egyszerre halkan. Kedves barátnőm is megijedt. Ő viszont azért, hogy a nagy tesó meg ne hallja, hogy miről is ábrándozott az előbb.

• Mint akik rémet látottak. - kezdte a beszélgetést Leon. - Az előbb még önfeledten beszélgettetek, most meg csendben vagytok és hallgattok. - ahogy ezeket ecsetelte, rá jöttem, hogy szerencsénkre nem hallott meg a beszélgetésből semmit. Viszont fél füllel hallottam, ahogy a lány osztálytársaink, hogy áradoznak Leonról. Kicsit féltékeny lettem, nem is értem magam miért, hisz semmi nincs köztünk, nincs jogom féltékenynek lenni. De az büszkeséggel töltött el, hogy csak hozzánk jött ide.

• Semmi baj Leon, csak olyan csajos dolgokról beszélgettünk, no meg a tanulás. Hogy mennyire nem szeretjük a fizikát, és velem együtt Natalinak sem megy. - vázolta fel kedves barátnőm a dolgokat. - Támadt egy remek ötletem. - folytatta Sophie. Én rá néztem Leonra, ő pedig rám. Jézusom, el tudnék veszni a tekintetében. Miért büntet engem a sors. Itt van a közelembe és én, mint egy kis porszem hozzá képest. De legalább magamban áradozhatok róla. Nem vette le rólam a tekintetét. Kissé zavarba is hozott, de mit tehetnék? Nem mertem semmi feltűnőt tenni, sem szólni. Sophie ezt megelégelte, megköszörülte a torkát, és zavartan elfordultam. Leont meg sem hatotta. Nem volt zavarban.

• Hallgatlak húgi. - felelte Leon, de még mindig nem vette le rólam a tekintetét. A hátamon éreztem, ahogy végig mér.

• Korrepetálhatnád Natalit fizikából.

• Mi? - vágtam a szavába, és felé fordultam.

• Jól hallottad. Te sem állsz fényesen fizikából, a bátyám pedig nagy szakértője.

• Benne vagyok. - felelte Leon. - Suli után a kapunál várni foglak. - jelentette ki, azzal sarkon fordult és kiment a teremből. Pillanatokon belül becsengettek.

• De ezt miért kellett?

• Ugyan már Natali. Közelebb segítelek a bátyámhoz. - súgta oda.

• Ezzel olyan zavarba hozol.

• Meg fogod szokni. Egyébként is láttam, ahogy rád nézett. Eszem megáll. Elcsavartad a fejét.

• Én? Kizárt dolog. Hisz amúgy is, barátnője van. Láttam őket a folyosón minap.

• Tudod milyen barátnő. - nem értettem Sophiet.

• Milyen? - kérdeztem.

• Akivel a vágyát csillapítsa. - válaszolta olyan egyszerűen, amitől majdnem hátast dobtam.

• Nah látod, ezért se lenne esélyem nála.

• Ahogy rád nézett, nem gondolom, hogy egy éjszakára kellenél neki. Különös csillogást véltem felfedezni a szemében. Olyat, amilyet még nem is láttam azelőtt.

• De az a lány, akivel együtt van, egyszerűen gyönyörű és csinos.

• Egy pláza cica. - vágott a szavamba morcosan. - Magam sem értem, hogy mit eszik sokszor az ilyen nőkön. Valószínű azt csinálják, amit ő akar, mert be kell látnom, hogy a bátyám elég akaratos ember. De nem tudom, hogy veled hogyan is lenne, mert te is makacs vagy, és nem engedsz abból, amit egyszer a fejedbe vettél. Lehet ezért lennétek jó páros. - mélázott el Sophie. Én csendesen hallgattam őt. De az még egy mondat elhagyta a száját, amin megdöbbentem, elmosolyodtam és elgondolkoztam. - Szerintem rád várna, addig, amíg te rá nem bólintanál arra, hogy készen állsz. - és ekkor belépett a tanárnő. Alig tudtam figyelni egész órán. Csak arra tudtam gondolni, amit Sophie mondott.

Leon is elgondolkozott.

„Furcsa lány, egy egyszerű, aranyos, könnyen zavarba hozható lány. Nem csúnya, ráadásul a szeme. Alig tudtam levenni róla szemem. Elég volt ránézni és máris izgalomba hozott. De több mint valószínű, hogy ő nem olyan lány. Többször volt már nálunk, soha nem tett olyat, amivel kihívóan viselkedne, hogy felkeltse úgy az érdeklődésem. Több van ebbe a lányba, mint az elsőre látszik. Úgy érzem, hogy őt is védelmeznem kellene. De olyan fiatal, nem tudok róla semmit, csak a nevét. Lesz időm megtudni mindent, hisz én fogom korrepetálni. Ma elintézem, hogy át jöjjön hozzánk. Péntek van, akár ott is aludhatna. Ezt megbeszélem Sophieval. Nem tudom, mik a tervei a hétvégére sem. Meg fogom ismerni őt.” - gondolatmenetét a csengő zavarta meg. Össze pakolt, felállt a helyéről, és ki sietett az iskola kapujába, hogy megvárjon minket. Mi kis időn belül megérkeztünk. Leon már látta, hogy húga valamit szeretne vele közölni.

• Hallgatlak Sophie. - kezdte Leon. Ezt nehéz megszoknom. Még meg sem szólalt, most értünk ide, és már látja, hogy Sophie szeretne valamit.

• Szóval. Arról lenne szó, hogy elfelejtettem megkérdezni, hogy Natali ma nálunk aludhat-e, de már elengedték.

• Persze, nyugodtan. - felelte Leon, semlegesen, de belül örült neki, hisz ezt szerette volna ő is.

• Sőt, egész hétvégére kimenőt kapott. - ecsetelte Sophie.

• Rendben, akkor a hétvégén vendégünk leszel. - fordult felém Leon.

• Igen, ha nem baj.

• Ugyan, dehogyis baj. - felelte kedvesen, mosolyogva. Az a mosoly, olyan férfias, szívdöglesztő. Na, tessék, megint róla ábrándozok. Beszélgetésünket Sarah zavarta meg. Leon barátnője. Olyan nagy csalódás fogott el, de nem mutattam. Sophie rám nézett, és megsimította a karom.

• Szia szerelmem. - kezdte a lány. Tényleg gyönyörű, hosszú majdhogynem derékig érő, fekete haja, most copfba volt kötve, szeme méregzöld, hosszú vékony lába. Nagyon hideg volt és elcsodálkoztam azon, hogy hogyan képes valaki ilyenkor is miniszoknyában lenni. Persze, gondolom csinos akar lenni. - Mi a terved estére? - kérdezte Leont.

• Semmi. - felelte egyszerűen.

• Remek. Nincs kedved egy kis időre átugrani hozzám? A szüleim későn érnek haza. - miközben beszélt, hozzá dörgölőzött Leonhoz. Még magassarkúban sem ért fel ezüsthajúmhoz teljesen. De, hisz én meg jóval alacsonyabb voltam. Nem hiszem el, egy bombázóhoz próbálom magam hasonlítani. Reménytelen vagyok. Leon rám nézett, vártam mit fog felelni. Egy sunyi mosolyt megeresztett.

• Hányra menjek? - kérdezte egyszerűen.

• 7-re jó lesz neked? - kérdezte.

• Igen. - A lány nem mondott semmit, lábujjhegyre állt, szájon csókolta Leont és köszönés nélkül elsietett. Sophie rosszallóan nézett Leonra.

• Most mi bajod, húgi? - kérdezte fütyörészve, mihelyst elindultunk náluk, sétálva.

• Nem értem mit eszel ebben a nőben.

• Ha férfi volnál, megtudnád. - ezzel lezártnak tekintette a témát. Én némán kullogtam Sophie mellett. Olyan fájdalmas volt ennek fül és szemtanúja lenni. Rossz volt, hogy tudtam, hogy épp hova fog készülni este.

***

Este volt már. Nem jött álom a szememre. Sophie már rég az igazak álmát aludta. Én a nappaliba, a kanapén ültem a tv-vel szemben, ami nem volt bekapcsolva. Egy olvasó lámpa volt felkapcsolva a kanapé melletti kis asztalon, ezáltal egy kevés fény volt itt, félhomály. Headsetemen zenét hallgattam. Tipikusan ezek a szomorú zenék. Nem is értem miért, hiszen egy életvidám lánynak tarottam magam. De most belegondoltam, hogy mit csinálhatnak Leonék. Más lány simogatja, más lány csókolja, más lányt tart a karjaiban. Féltékeny vagyok, de miért? Hát persze! Bele szerettem Leonba, de nem lesz ez így jó. Szomorú lennék, bánatos? Nem lehetek az, hisz soha nem tett arra utaló jelet, hogy szeretne, vagy tetszenék neki. Szerelmi csalódás? 16 évesen? Ugyan már. Ez biztos nem az. Majd találok egy olyan fiút, aki hozzám való, fiatal vagyok még. Legfeljebb kevesebbet leszek itt, és talán úgy a Leon iránti érzelmeim alább hagynak.

Egyszer csak egy érintést éreztem a vállamon. Annyira megijedtem, hogy azonnal felpattantam a helyemről, reflexszerűen kikaptam a fülhallhatómat a fülemből és egy gyors mozdulattal megfordultam.

• Ne haragudj, hogy megijesztettelek. - esedezett Leon. Én alig tudtam megszólalni a megdöbbenéstől. Azt hittem, hogy szenvedélyesen szeretkezik a barátnőjével.

• Ilyen hamar haza értél? - bukott ki a kérdés belőlem hirtelen. Talán nem kellett volna. A szám elé kaptam a kezem. - Bocsánat. - kértem elnézést, közben lassan vissza ültem a helyemre.

• Semmi baj. Kérdésedre pedig a válasz, hogy nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerettem volna. - felelte egyszerűen. Miközben ezeket mondta a szemem a nyakára siklott, közben leült mellém. Mikor a szemembe nézett, sejtette, hogy mit nézek és az egyik kezével eltakarta, mivel egy hatalmas szívás éktelenkedett a nyakán.

• Oh, értem. - feleltem zavaromban. - Mi volt a baj? - bukott ki egy újabb kérdés, aminek nem kellett volna. De már hangosan is kiejtettem a számon, szóval nem tudtam mit tenni.

• A szülei hamarabb haza értek, mint gondolta. Szerencsémre.

• Ezt nem értem.

• Hát, lehet hogy magyarázkodnom kellett volna, úgyanis, az eszem nem azt akarta, minta a testem. Vagyis azt akarta, de még sem. - sóhajtott egyet. Én bután néztem rá.

• Attól tartok, most sem értelek. - ő elmosolyodott.

• Lehet, hogy durvának és primitívnek fog hangzani, amit mondani fogok, de máshogy nem tudom elmagyarázni. - itt várt egy kicsit. Én kíváncsian fürkésztem a tekintetét. - Szóval, ez itt – mutatott a fejére – ellenezte vele a szexet, pedig akartam, ez itt – itt pedig a nadrágjára mutatott, pontosabban az ágyékához. – nem állt fel - magyarázta türelmesen. Enyhén zavarba jöttem, nem értettem ehhez a dologhoz, tudatlanságommal pedig nem akartam nevetség tárgyává vállni.

• Értem. Szóval nem kívántad. - jelentettem ki gondolkozó tekintettel.

• Magát a szexet akartam, de egyszerűen nem akart működni.

• Mit szólt hozzá ő? - kérdeztem.

• Semmit. Pont akkor érkeztek meg a szülei, ezért nem kellett magyarázkodnom.

• És a szülei mit szóltak ahhoz, hogy ott voltál?

• Hazudtunk. Azt mondtuk, hogy épp most fejeztük be a korrepelást.

• Elhitték? - nevettem el magam.

• Valószínű. - nevetett ő is. - De ha nem, az nem az én bajom. - vonta meg a vállát. - Nem gondolom, hogy találkozni fogok még egyszer a szüleivel.

• Miért? - lepődtem meg.

• Mert nem tervezek tartós kapcsolatot, pláne nem vele. Utolsó évem az iskolában. És, ahogy ismerem, biztos megcsalna, ha nem lennék a közelében. Nem akarok olyan férfi lenni, akire szarvakat aggatnak. Ha tartós kapcsolatot szereték majd, biztos nem olyan lánnyal, mint Sarah. Durván fog hangzani, amit mondok, de az ilyen lányokkal, nőkkel a férfiak csak játszanak, azért amilyenek. Pláza cicák, ha apuci nem lenne, akkor igen csak meg tudnák.

• De valahol a szülő is felelős a gyereke nevelésében. Ha nem adnának meg olyan dolgokat is a gyerekeknek, ami teljesen felesleges és nem kényesztetnék el, akkor nem lennének ilyenek.

• Ezzel egyetértek. Nah, szóval, érted miért nem szeretnék tartós kapcsolatot vele.

• Igen, így már teljesen értem. - mosolyogtam. Örültem, hogy Leonnak ilyen a felfogása, tehát normális nőre vágyik.

Az este további részégben is ehhez hasonló dolgokról beszélgettünk. Későn aludtunk csak el, elég felre érthető pozícióban. A tv elé leterítettünk egy pokrócot, lefeküdt, karját ki nyújtotta, én rá feküdtem, de csak azért mert megkért rá. Így nyomott el az álom mindkettőnket.”